2014. november 27., csütörtök

PINSPIRATION#1 - THE IDEAL HOME



Említettem már, hogy kicsit pinterest függő lettem az utóbbi időben? Régen valamiért nem szerettem és a gépen még mindig kényelmetlennek érzem, de a mobilomon folyton azon lógok. Már szép számú boardocskával rendelkezem és mindegyikért külön-külön, nagyon-nagyon odavagyok. Ezért úgy gondoltam, bemutatom nektek érdeklődési köröm ezen kis szegmenseit. Az első boardom neve: Home.

Ismeritek azt, amikor vendégségbe mentek valakihez és ugyanolyan illata van a lakásnak, mint az adott ismerősödnek csak sokkal intenzívebb? Van valami különleges és vonzó az otthonokban. Annyira egyértelműen tükrözik a személyiségünket, ugyanakkor a légkör is befolyásol minket. Eddig kétszer költöztünk, de a jelenlegi lakásban töltöttük el a legtöbb időt. Néha megállok a szoba közepén, körülnézek és arra gondolok, hogy mennyire megszokott és egyértelmű minden itt. És ez megnyugtat. Csukott eszemmel is eljutok akárhova lakáson belül. Pedig általában olyan rendetlenség van, hogy másoknak még napfénynél sem egyszerű ezt elérni. Máskor csak bámulom a falakat, a függönyöket, az ajtókat és rosszul leszek tőle. Mert ezer éve ez vesz körül és már nagyon unom. Mindent ismerek, akárhova nézek. Ez olyan, mint hogy gimiben az utolsó, 8. évre már szabályosan rosszul voltam mindenkitől ( már kipihentem, bocsi).

Amikor ideköltöztünk, kb. hatodikos voltam, masszívan a rózsaszínkorszakom közepén. Így lett minden rózsaszín. A falak, a függönyök, a lámpák, az ágyneműk, a székek stb... Tele voltak a falak bravo magazinos poszterekkel. Szóval el tudjátok képzelni. Aztán olyan 3 éve felújítottuk. Mindenképp azt akartam, hogy az egyik nagy falamon mintás tapéta legyen, a többin pedig egyszínű. Csak egy olyat találtam, ami tetszett, az pedig sötét narancssárga volt, arany kacskaringós mintákkal. Igazából nagyon szép, csak ehhez illően minden más falat (és a plafont is!) világos narancsra tapétáztuk, a függönyöket pedig keki zöldre cseréltük. Így az egész szörnyen meleg árnyalatú és teljesen lehangol. Minden, amire igazából vágyom, az egy szép világos, friss szoba és lakás.
A fab monochrome duplex in Gothenburg
A legeslegfontosabb kritériumom a jövőbeli otthonommal kapcsolatban, hogy nagy ablakok legyenek. És legyen sok belőlük. Ha jártatok már belvárosi, gangos házbeli lakásokban, akkor valószínűleg tapasztaltátok, hogy mennyire kevés fény jut be, még nappal is. Na ez az, amit nem bírnék ki. A mostani lakásunk is tele van ablakokkal, sok földig érővel is, amik a teraszokra néznek.

Az ízlésem egyébként egyszerre minimál és eklektikus, ezért elég nehéz kiigazodni rajta. Nagyon tetszenek a szinte teljesen fehér enteriőrök, amikbe csempésznek egy kis színt. Szeretem, ha letisztult és friss hatást kelt egy beltér, de nekem az is fontos, hogy kényelmet sugalljon és legyen tele személyes dolgokkal/emlékekkel. 

Van ez a kis dolgom, hogy teljesen szerelmes vagyok a párnákba. Egyszerűen nem tudok betelni velük. Ha el akarsz menni velem az ikeába vagy mondjuk a h&m home részlegébe, készülj fel rá, hogy párnákat fogok ölelgetni és simogatni. Körülbelül úgy viselkedem a szép párnákkal, mint a normális emberek egy aranyos kiskutyával. Ja és akkor a takarókról még nem is beszéltünk.

Fun Fact: én is imádom a karácsonyi égősorokat a lakásban. A könyvespolcom előtt például lóg egy több, függőleges sorból álló, amin csillag alakú égők vannak. Régen csak karácsonykor volt kint az ablakomon, de most már folyamatosan. Olyan kellemes hangulatot ad a szobának este, mindenkinek ajánlom, különösen mostanában.  Most pedig jöjjenek az általam megtűzött képek.
Sweden | NordicDesign
lights plus mirror

2014. november 23., vasárnap

Summer Throwback

Mint már az előző posztocskában említettem, nyáron voltam Franciaországban. Dinardban laktunk és onnan mászkáltunk mindenfelé, többek közt Dinanba, Saint-Maloba, Rennes-be, Caenbe és más kisvárosokba a környéken. Nagyon sokat nem szeretnék írni róla, mert nem lenne túl pozitív. Minden hely nagyon nagyon bájos volt, csak épp egy nagyon rossz lelki és mentális időszakon mentem keresztül, ezért nem tudtam úgy élvezni, ahogy kellett volna. Ezen az sem segített, hogy nagyon sokat autóztunk és túl sok lehetőségem volt overthinkingelni A legszebb élményem, amikor egyik este kimentünk apukámmal a partra naplementét fotózni és majdnem nem tudtunk visszajönni a sziklás részről, mert a kivezető mólót már kezdte elönteni a dagály. Apukám teljesen bepánikolt, hogy siessünk vissza én pedig nevetve gázoltam bele a vízbe és örültem, hogy végre kaptam valami adrenalin löketet. Ja és amúgy nagyon rossz időnk volt és még aludni is pulcsiban aludtunk. 

Csak egy párat osztanék meg a kedvenc képeim közül.

ALLONS-Y

Tudtam, hogy nem szabad saját magamnak deadlineokat gyártani, mert úgysem fogom betartani. Igazából elég sok minden történt velem az elmúlt pár napban és mire hazaértem, mindig hulla fáradt voltam. De már tényleg nagyon várom, hogy belevágjak itt a dolgokba. Olyan julienne-módra. Ennek pedig egy felzárkóztató posztnak kéne lennie, de nem igazán tudom, hogy mit kéne írnom. Csak úgy elkezdem aztán lesz valami.

Szóval mióta nem posztoltam: leérettségiztem, voltam a VOLTon, voltam idén is táborban táboroztatni, dobáltam vízibombákat egy régi orosz laktanyában, fotóztam naplementét Bretagne-ban, ettem osztrigát Normandiában, voltam nagyon depressziós és kevésbé depressziós, pingpongoztam Balatonlellén, megnéztem az összes Wes Anderson filmet, elkezdtem egy turisztikai OKJ-t, hogy csináljak valamit a gap-évemben, rászoktam a kávéra, megszerettem a pinterestet, elkezdtem szépírni és mandalákat gyártani (a fenti kép nem ezt hivatott bemutatni, a többi sokkal badassebb), lett egy csomó fekete ruhadarabom, 19 éves lettem, lett egy új diákigazolványom, amin kancsal vagyok, kijött az új Pink Floyd lemez, amit nagyon megszerettem, életemben először egyedül haza éjszakaiztam, vettem egy csomag csillogós filctollat és fekete-fehér csíkos szívószálat, voltam a müpában a Compagnia Finzi Pasca: Donka című, fantasztikus előadásán, voltam egyedül művészmoziban, voltam egyedül egy fotókiállításon, végighallgattam nagymamám nászéjszaka anekdotáját, voltam egy múmiás kiállításon, segítettem apukámnak új lakást keresni Heidelbergben, levágattam a hajam, énekeltem nagyon hangosan az oktogonon éjszaka, megnéztem és csalódtam az Interstellarban, voltam Wednesday Addams egy nagyon rossz halloweeni buliban, kaptam egy plüss hangyászt a stuttgarti állatkertben, végignéztem egy csomó-csomó Project Runwayt, terveztem saját patterneket (lásd: háttérkép), festettem jégkrémpálcikákat és holnap megyek George Ezra koncertre.

Több így hirtelen nem jut eszembe, de elég szép összefoglalás volt ez igazából. Mostanában pedig a jelentkezéseimmel kéne foglalkoznom, mert Hollandiába és Dániába fogom őket leadni. Csak addig még kéne egy IELTS nyelvvizsga, amihez szintén lusta vagyok. Meg kéne találnom valami munkát. A jogsiról már nagyjából letettem. Februárban úgyis lejár a kresz, addig meg nem tudnám megcsinálni a forgalmit. Nincs is kedvem hozzá, egyáltalán. Nagyon írhatnékom meg kreálhatnékom van, szóval remélem végre tényleg tudok kezdeni valamit a blogolás dologgal. 

Bár mind tudjátok, hogy nem vagyok jó az ígéretek megtartásában (pontosabban rövid időn belül), de azt azért megígérhetem, hogy ennél tartalmasabb és izgalmasabb kontentek várhatók. További szép vasárnapot!

2014. november 18., kedd

MAMMA MIA! HERE I GO AGAIN

Hát itt is vagyok. November 18. Ma ünnepli második szülinapját a Glitter&Mint, ebből az alkalomból el is búcsúzok tőle és megnyitom új blogom, a The Submarine kapuit. Ne is kérdezzétek miért ez a név. Csak úgy éreztem, hogy illik hozzám. Meg szeretem a Beatlest, meg a Black Keyst, meg a Submarine című filmet, meg Alex Turnert és úgy általában a tengeralattjárókat

Nem tudom, mit is írhatnék. Valószínűleg eléggé más lesz, mint a G&M volt, de ezt ott ki is fejtettem. Nagyon sokat változtam az utóbbi fél évben és már előtte sem voltam túl inspirált, hogy azok közt a körülmények közt munkálkodjak. Már egyáltalán nem én vagyok, ennyi. Alapjaiban megmaradok a témánál, csak több lélekkiöntős, véleménykifejtős, nagyobb lélegzetvételű irománnyal és kevesebb lookbook lustaságposzttal. 

Van egy csomó-csomó ötletem, hogy miről írhatnék és szeretném most végre már komolyan venni ezt az egészet, mert már nagyon önkifejezhetnékem van. Remélem, hogy tetszeni fog nektek is és visszafogadtok a napi rutinotokba.

Holnap jövök egy felzárkózó helyzetjelentéssel és utána pedig még több mindennel :)