Közismert tény, hogy az intelligencia IQ pontokban méretik. Lehet, hogy találkoztatok már a Mensa nevével (nem, nem a csokiöntetes piskótakockákra és a vizes borsófőzelékekre kell itt asszociálni). A Mensa egy világméretű szervezet, úgymond klub, aminek úgy lehetsz tagja, ha megírod az általuk kifejlesztett, hivatalosan elfogadott IQ tesztet és legalább 130 pontot érsz el rajta. Efölött a Föld lakóinak legintelligensebb 2%-ában, 135 fölött pedig az 1%-ában tudhatod magad. (A honlapjukon kitölthető egy ingyenes teszt, aminek a felső limitje 125, ha ezt elérted javasolják, hogy menj el egy pontos értéket adó tesztírásra.)
Nem tudom mennyire appropriate ezt megosztani a világhálóval, de anyukám évek óta tag, így egészen kiskorom óta járok különböző rendezvényeikre és már egy jó pár emberrel volt alkalmam megismerkedni. Ezek után remegő gyomorral töltöttem ki az online tesztet, nehogy a végén kiderüljön, hogy igazából hülye vagyok, de az biztos, hogy túl mentem a limiten. De mire is akarok kilyukadni? Arra, hogy ez nem minden. Elég pár percet eltölteni egy ilyen társaságban és rájössz, hogy mennyire különböző mindenki és lehet, jó a problémamegoldó képességük, de hogy az élet minden színterén brillíroznának, azt elég meredek lenne kijelenteni.
Egy vallomással folytatnám. Én egyetemileg mindig is külföldben gondolkoztam. Dánia és Hollandia leginkább. Nem ilyen mainstream szarezazország okok miatt, hanem mert nagyon szeretnék utazni és más kultúrákat megélni. Persze az más kérdés, hogy közben egyre ijesztőbb dolgok történnek itt és ez még jobban motivál a távolodásra, de ez most nem az a poszt. A lényeg, hogy volt egy kis logisztikai problémánk az év elején és végül nem jelentkeztem sehova, de kimenni sem tudtam, szóval itthon ragadtam egy évre. Hogy ne töltsem teljesen fölöslegesen, elkezdtem egy kétéves, turisztikai OKJ-s képzést. Ez volt a vallomás része. Azért, mert szörnyű előítéleteim voltak. Mi ezzel anno viccelődtünk, hogy na majd ha nem sikerül az érettségi, akkor műkörmös okj. Magában a suliban pozitívan csalódtam, a tantárgyaim egész normálisak, persze nem egyetemi szintűek, de a tanárok is komolyan veszik magukat. Ami igazán kikészít, az a diákfelhozatal.
Nem mintha jobbra számítottam volna. Úgy mentem oda, hogy majd szépen meghúzom magam és átsiklok ezen az éven, minden megerőltetés nélkül. Csak nem olyan könnyű. Egyszerűen nem tudsz elvonatkoztatni attól, hogy mennyire buta emberek vesznek körül. Én szerencsés vagyok, mert értelmiségi családból származom, a szüleim és az ő szüleik is egyetemet végzett emberek, gimnáziumba jártam, nem is rosszba. Ilyenkor is találkozol persze egy-két homályosabb szemű honfitársaddal itt-ott, a boltban vagy az elsősegély vizsgán, és el is szörnyülködsz rajta, de aztán visszakerülsz a saját körödbe és gyorsan el is felejted. Na nekem erre nincs lehetőségem.
Minden egyes nap ülök a teremben hatvan másik emberrel és szinte érzem, ahogy pusztulnak az agysejtjeim. A kultúrtörténelem tanárunk minden órán feleltet a térképnél. Olyanokat kérdez először, hogy Fekete-tenger, Kárpátok, stb... aztán adaptív módon, az ominózus személy képességeihez viszonyítja a következőket. Figyelem megtörtént esetek következnek! Volt, aki Angliát Oroszországban kereste. Izlandnál majdnem elsírta magát. De a legrosszabb: nem is egy ember volt, aki nem találta meg Magyarországot. Európa térképről beszélünk. És Magyarországról, for fuck's sake. Ismétlem: Turizmus szak.
Értem én. Különböző sorsok, különböző életek és az átlag magyar közoktatás borzalmas. Viszont ezt nem kell annyiban hagyni. Csak fel kell ismernünk, hogy hol állunk és tenni valamit annak érdekében, hogy egy kicsit élesebbek legyünk. Nem lézerfizikáról vagy római jogról beszélek. Elég lenne kicsit nyitott szemmel és füllel létezni a világban.
Az nem állapot, hogy csak úgy elvegetálsz, de közben azt hiszed, hogy az utolsó háború a világban a második vh. volt, és hogy a Rákosi kormány vezetője Hitler volt, és meg vagy róla győződve, hogy az ebola már itt van Magyarországon és elkaphatod úgy, hogy valaki tüsszent előtted az utcán. Hogy húsz percig tudsz azon veszekedni valakivel, hogy mi a különbség Ausztria és Ausztrália közt, és hogy hol milyen nyelvet beszélnek. Hogy azt hiszed, hogy a buddhizmus egy kultúra. Hogy szerinted Marilyn Monroe a '20-as években élt. Hogy mélynek érzed magad attól, hogy elgondolkodtál egy Janás üvegen levő, feltehetőleg valami Coelho-wannabe által írt bölcsességen. Hogy úgy írod le a készpénzt, hogy kézpénz. Hogy az egyetlen lehetőséged arra, hogy megtudd, mi történik a világban a metropol, de te egyből a sudokuhoz lapozol, aminek megfejtéséhez két órára van szükséged. Hogy ha valaki nem érti, hogy miért nem érted amit mondott, hiszen olyan evidens, még meg kell neked magyarázni az evidens szót is, mert azt sem érted. Hogy egyest kapsz egy olyan levelezési feladatra, aminél a megoldás ki van vetítve és még az instrukciókat is megkapod külön lapon. Hogy még szotyizni sem tudsz. Hogy ha megkérdezik, hogy mi szeretnél lenni, azt válaszolod, hogy szállodai recepciós.
Mit kéne tenni? Nem átlapozni a cikkeket a metropolban. Hetente egyszer candy crush helyett az indexet megnyitni. Olvasni. Szinte bármit. Csak ne Oravetz Nórát. Letölteni egy térképes játékot a telefonodra, vagy neadjisten kinyitni egy földrajzi atlaszt. Nem csodálkozni és sírni rajta, hogy maximum hármasokat tudsz szerezni egy okj-s dolgozaton, hanem mondjuk kinyitni a füzetedet és megtanulni. Olvasni. Az ismeretlen szavakra rákeresni. Kérdezni. Olvasni. Olvasni. Olvasni.
Mert persze, a társadalomnak szüksége van pénztárosokra és árufeltöltőkre és pizzafutárokra és hasonló téglákra a falban, és az, hogy mindenki értelmiségi pozíciót foglaljon el a világban, az egy olyan szintű utópia, hogy az osztályomból többen elájulnának, ha megpróbálnának belegondolni (feltéve, ha megértik az utópia szót). Viszont mennyivel szebb lenne, ha egy bkv ellenőr, egy óvónő, egy bankár és egy (nem korrupt) újságíró is úgy tudna egymás mellett élni, hogy meg vannak elégedve az életükkel és azzal, ahol vannak. Mert van annyi eszük, hogy tudják, mi jó nekik. És van annyi eszük, hogy látják, mi van a világban és mi van itthon, és látják az összefüggéseket, és nem dőlnek be minden parasztvakításnak. És tudják, hogy minek mi a következménye. Mert rákenhetünk mindent a nagyokra, hogy ők hozzák helyettünk a döntéseket, de mi adjuk a kezükbe ennek a lehetőségét.
Nagyon nagyon nem ide akartam megérkezni, de a lényeg: mindig van hova fejlődni. Azt hiszem, mi ebben a közösségben mind a szerencsésebbik réteghez tartozunk, de ez nem azt jelenti, hogy ezt belátva kényelmesen hátradőlhetünk. Az intelligens ember nem attól az, hogy elérte a 125-ös limitet a Mensa online próbatesztjén, nem is attól, hogy gimiben bemagolt egy csomó történelmi évszámot. Egy intelligens ember nyitott szemmel jár, próbálja a lehető legtöbbet befogadni, feldolgozni és értelmezni a külvilágból, figyel és következtetéseket von le, próbálja átlátni a logikai összefüggéseket az élet minden terén. Tudja, hogy mi a jó neki és ennek az elérésére törekszik úgy, hogy közben másoknak nem okoz kárt. Nem manipulál és nem hagyja magát manipulálni. Ismeri a múltat, a jobb jövőért dolgozik, de közben nem felejt el élni. Megvannak a saját erősségei és gyengeségei, de ezekkel tisztában van és próbálja mindig a legjobbat kihozni magából és folyamatosan fejleszteni magát. Ismeri a saját helyzetét, de tisztában van másokéval, és toleráns.
Ahhoz, hogy a világot előre tudjuk vinni, magunkat is előre kell tudnunk vinni. Egy jobban működő társadalomhoz intelligens emberekre van szükség. Az intelligencia nem olyasmi, amit az egyetemen sajátítasz el, nem is öröklődik. Az intelligencia nem azt jelenti, hogy tudsz integrálni, vagy hogy tudod, mikortól meddig élt Balassi Bálint. Az intelligencia egy teljes és felvilágosult élet élésének egy elengedhetetlen eszköze.
Utófirkálat: ezzel a poszttal senkit nem szándékoztam megbántani, csak ezt váltja ki belőlem ez a környezetváltozás. Ha elolvastad, köszönöm az idődet!
